Érzékenyítés
ÉRZÉKENYÍTÉS CSÖRGŐLABDÁVAL
A Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete szervezésében a 4. b osztály tanulói rendhagyó testnevelés órán vehettek részt. A 4. b osztályban látássérült kisgyermek is tanul, ezért esett erre a tanulócsoportra a választás. Horváth Panna elnökségi tag elmondta, hogy látogatásuk célja az volt, hogy a tanulók játékos módon, bekötött szemmel ismerkedjenek meg az integrált sportolás örömével, bepillantást nyerjenek a látássérültek sportolási lehetőségeibe. A gyerekek vakfoci labdával – ami a látássérültek számára készült csörgő labda – és szemkötő használatával „vakon” játszottak különböző sportjátékokat. Egymás hangjára, szóbeli irányítására és a labda csörgésére hagyatkozva oldották meg a mozgásos feladatokat, lábbal vezették a labdát, hangjelzések alapján passzoltak egymásnak, és rúgtak kapura (szép sikerrel).
Óriási élménnyel lettünk gazdagabbak, nyitottabban, érzékenyebben fordulunk fogyatékkal élő társaink felé.
A csörgőlabdával más osztályok is megismerkedhetnek majd, mivel az egyesület néhány vakfoci labdával meg is ajándékozta az iskolát.
Köszönjük Panna, Gábor és Kata!
Hozzászolások