Bebarangoló
Első alkalommal szerveztük meg kis elsőseinknek az első tanítási hét végén a Dienes (BE)BARANGOLÓT, ahol nyolcadikosaink kísérték útjukra iskolánkba a kis"csibéket". Nagyon vidám órát töltöttek együtt: megismerkedtek egymással, együttműködtek a feladatok végrehajtásában, a nagyok pedig mentorként vállalták a felelősségteljes "munkát" megígérve, hogy figyelemmel kísérik a tanév során a kicsik fejlődését, felkeresik őket több alkalommal és ha szükség lesz rájuk, ott lesznek!
Menetlevéllel a kezükben 9 állomást ismerhettek meg, ahol a mindennapokban lehetnek feladataik: fénymásoltattak, krétát kértek, orvosi szobában ismerkedtek meg a védő nénivel, könyvtárunkban kutakodtak, iskolakertünk növényeivel ismerkedtek, játékos feladatokat hajtottak végre a tornacsarnokban, mikroszkóppal vizsgálódtak és természetesen az igazgató néni és igazgató-helyettes nénik is szívesen fogadták irodáikban az illemtudóan viselkedő kicsiket és nagyokat.
Hozzászolások