Erdélyben jártunk
A Határtalanul program keretében iskolánk 39 tanulója feledhetetlen 5 napot töltött el Erdélyben. Szekszárdról 5 órakor indultunk, a Király-hágót átlépve első állomásunk Kolozsvár volt. Látnivalóit egy helyi idegenvezető segítségével tekintettük meg, aki mesélt város korábbi és mai történelmi helyzetéről, megnéztük Mátyás király szobrát és szülőházát. Jártunk a Szent Mihály templomban, ahol részletes előadást hallhattunk a gótika világáról, az egyház szerepéről és a templom történetéről. Az első szállásunk Torockón volt, ahol szabadprogram keretében megcsodálhattuk a világörökség részeként nyilvántartott kis ékszerdobozt.
2. nap: Reggeli után elindultunk a Tordai sóbányához. A föld alatt nemcsak a természet páratlan só-csodáival, de óriáskerékkel, csónakázó tóval, fürdésre alkalmas barlangi sóstavakkal is találkozunk, a kb. 2 órás bányalátogatást követően, folytattuk utazásunkat a Székely - Sóvidék központjának is nevezett Szovátára. Megnéztük a jellegzetes nyaralóépületeket, majd sétáltunk a Medve-tó partján. Jól felkészült idegenvezetőnktől (aki 3 napig folyamatosan kalauzolt bennünket a különböző helyszíneken) megismerhettük a tó keletkezéséhez fűződő legendát, mesélt a sós tavak, sós sziklák keletkezéséről (meg is érinthettük őket!) és a fürdő korábbi kulturális szerepéről. Felmentünk a helybéli kilátóra, ahonnan megcsodálhattuk Szováta környékét, és még borvizet is kóstoltunk.
A délután folyamán elértük Korondot, ahol a székely népi fazekassággal ismerkedttünk, megtekintettük Józsa János fazekasműhelyét. Ezen kívül jártunk egy helybéli sóvágó mesternél, aki a Parajdon kitermelt sórögöket vágja, dolgozza fel. Kipróbálhattuk a „sónyalókát” és megtudhattuk mennyi áldásos hatása van egészségünkre a sónak. Második szállásunk Borzonton az Anna panzióban volt.
3. nap: Reggeli után Farkaslakán Tamási Áron sírjánál a legnagyobb székely népi íróra emlékeztünk. Szejkefürdőn felsétáltunk „a legnagyobb székely”, Orbán Balázs sírjához, amelyhez 12 gyönyörű, faragott székelykapun át vezetett az út. Megkóstoltuk a szejkefürdői borvízforrás vizét is. Késő délelőtt Székelyudvarhelyen sétáltunk majd traktoros kirándulás keretében felvittek minket a „székelyek szent hegyére” a Madarasi Hargitára. A kiránduláson megtapasztalhattuk az iskolában tanultakat, miszerint a magashegységekben a magassággal változik a növényzet és az időjárási elemek is. A csúcson, a kopjafáknál fotókat készítettünk a csodálatos panorámáról.
A 4. napon Erdély két legendás helyszínére, a Gyilkos tóhoz és a Békás szoroshoz utaztunk. Lélegzetelállító látvány tárult elénk a szorost közrefogó szikláknak köszönhetően.
A visszafelé vezető úton, Madéfalván koszorút helyezünk el a madéfalvi vérengzés emlékművénél, ahol a több mint 300 áldozatnak emelték ezt az emlékművet. Csíksomlyón a ferences kegytemplom volt az utolsó állomásunk, ahol hallhattunk a Mária kultuszról, a hely csodatévő erejéről. Különleges élmény volt látni a híres kegyeleti helyet, ahová zarándokok tízezrei látogatnak el minden évben.
A hazaindulás napján gyors reggeli után bepakoltunk a buszba és elindultunk Magyarország irányába. Fehéregyházán Petőfi Sándorra emlékeztünk, majd betértünk Aradra, ahol a tizenhárom vértanú emlékművénél koszorút helyezünk el. A kora esti órákban kicsit fáradtan, de jókedvűen, élményekkel gazdagodva értünk haza.
Az utazásról a Sötétvölgyi tábor keretében élménybeszámolót tartottunk a leendő hetedikes társainknak. Biztattuk őket, hogy jelentkezzenek az utazásra, reméljük, hogy nekik is ugyanilyen feledhetetlen napokban lesz majd részük, mint nekünk.
Hozzászolások