Erdélyben jártunk
Iskolánk, a Dienes Valéria Általános Iskola hetedik évfolyamos tanulói idén is lehetőséget kaptak arra, hogy a Határtalanul! program támogatásával felfedezzék Erdély gyönyörű tájait, értékeit és megismerkedjenek a külhoni magyarság életével.
A kirándulást alapos előkészületek előzték meg. Budapesten ellátogattunk a Magyarság Háza Galériába, ahol egy interaktív előadás keretében hallhattuk, kik is a külhoni magyarok, hol élnek, milyen hagyományaik vannak. Emellett rendhagyó történelem-, földrajz- és irodalomórákon is készültek a diákok a látnivalók megismerésére, hogy a majdani helyszíneken a tankönyvi tudás élő valósággá váljon.
Utazásunk első napján átkeltünk a festői szépségű Király-hágón, majd megérkeztünk Kolozsvárra, Erdély kulturális és történelmi központjába. Ott azonban hirtelen ránk szakadt az eső, így bár Mátyás király híres lovasszobrát és a gótikus Szent Mihály templomot még meg tudtuk nézni, a városnézést gyorsan be kellett fejeznünk.



Innen a gyönyörű fekvésű Torockóra utaztunk tovább, ahol első szálláshelyünk volt. A falu különleges szépsége, a jellegzetes házak és a hamisítatlan erdélyi vendégszeretet mindannyiunk szívébe belopta magát.
Másnap reggel a tordai sóbányában tettünk látogatást, melyet a közelmúltban a világ 25 legszebb látványossága közé választottak.




Délután a szovátai Medve-tóhoz látogattunk, ahol szintén elkapott minket egy kiadós eső, ezért csak rövid sétára nyílt lehetőségünk.

Ezután Korondra utaztunk, ahol találkoztunk egy sóvágó mesterrel is, aki érdekes előadásban mesélt a só megmunkálásának folyamatáról, így megtudhattuk, hogyan lesz a nyers sóból a mindennapjaink asztalára kerülő termék. A korondi vásárban lehetőség nyílott az iparművészet tárgyak megvásárlására is.

Harmadik napunkon Farkaslakán Tamási Áron sírjánál tisztelegtünk és elhelyeztük iskolánk koszorúját is.



Ezután Szejkefürdőre utaztunk, ahol Orbán Balázs sírja mellett megcsodáltuk a környék székelykapu-kincseit. A sokféle kapu változatos mintázata és színvilága különös jelentéssel bír. Megtudtuk, hogy a faragott motívumok és színek mind üzenetet hordoznak: a virág, a nap, a csillag vagy épp a kereszt mind-mind valamilyen védelmet, áldást, családi értéket szimbolizál. A székelykapuk így nem csupán díszes bejáratok, hanem fontos kulturális és lelki üzenetek hordozói.



Székelyudvarhelyen ismerkedtünk a helyi élet mindennapjaival. Sajnos a Kováts család által immáron 150 éve üzemeltetett, Európában egyedülálló fotóműhelyt betegség miatt nem tudtuk meglátogatni.

Délután következett az egyik legjobban várt program: a Madarasi Hargita meghódítása. Traktorral vittek fel bennünket a csúcs közelébe, majd onnan gyalog tettük meg az utolsó szakaszt. Meghatottan helyeztük el iskolánk koszorúját a székelyek szent hegyén, miközben körülöttünk újra kisütött a nap. A hegycsúcsról körbe nézve láthattuk a Kárpátok csodálatos vonulatát.

A negyedik napon a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz látogattunk, ahol lenyűgözött bennünket a vadregényes táj.

Ezután Madéfalván koszorút helyeztünk el a madéfalvi veszedelem emlékművénél, majd a csíksomlyói kegytemplomban tettünk látogatást, ahol a világ egyik legnagyobb Mária-szobrát őrzik.



Az ötödik napon hazaindulva megálltunk Aradon, hogy az aradi vértanúk emlékművénél is koszorút helyezhessünk el.

Ezzel zártuk történelmi emlékezésünket, mielőtt hazafelé vettük volna végleg az irányt. Fáradtan, de élményekkel és új ismeretekkel tele érkeztünk haza, ahol már nagyon vártak minket a szülők.
Ez az út messze túlmutatott egy egyszerű kiránduláson. Olyan élményekkel gazdagodtunk, amelyek során a tankönyvi ismeretek kézzel fogható valósággá váltak. A diákok nemcsak földrajzi, történelmi és irodalmi tudásukat mélyítették el, hanem erősödött bennük a magyarságtudat és a külhoni magyar közösségekkel való összetartozás érzése is. Felejthetetlen napokat töltöttünk együtt, rengeteg új ismerettel és élménnyel tértünk haza, s örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a különleges utazásnak.
Hozzászolások